Az Integratív Pszichoterápiás Egyesületet némileg a kényszer
hozta létre. Ilyen vagy olyan okból mind Daubner Béla, mind jómagam úgy
éreztük, hogy a korábbi szakmai keretekben nem tudjuk megvalósítani terveinket.
Mindketten már régóta foglalkoztunk olyan pszichoterápiás iskola alapításával,
amely végre szakítana a korábbi módszerspecifikus dogmákkal, s arra tanítana,
hogy az adott pszichoterápiás probléma megoldására a legszélesebb körben
keressünk technikai-módszertani lehetőséget, függetlenül attól, hogy ezekhez
milyen kötelezőnek vélt elméleti elkötelezettségek tartoznak. Rövidesen
kitűnt, hogy az ennek jegyében fogant oktató-program csak úgy valósítható
meg, ha ahhoz valamely szakmai testület ad színvonalbeli és szervezeti
garanciát. A gomb tehát ez esetben valóban előbb volt meg, mint a kabát,
ám hitünk szerint díszes gomb(ok)ról van szó, amelyek igazán jól csak illően
nemes anyagból készül kabáton mutatnak.
Az események az elhatározás után gyorsan haladtak.
Némi vita és brain-storming után - elvetve a "Multimodális Pszichoterápiás
Egyesület", a "Hipnobehaviorális Egyesület" megjelöléseket - az "integratív"
jelzőnél maradtunk. Úgy véltük, ez fejezi ki leginkább törekvéseinket,
s ez az a szemléletmód, amely talán a leginkább hiányzik a hazai pszichoterápiás
kínálatból. Saját oktatói gyakorlatunkban már korábban is elsősorban arra
törekedtünk, hogy sokoldalú és érett pszichoterapeutákat képezzünk, akik
a terápiás változók sokaságával tudnak bánni, s ezeket képesek megfelelően
szintetizálni. Ez az igény fogalmazódott meg egyre sürgetőbben tanítványaink
részéről is.
Az alakuló ülés hírét elsősorban egykori tanítványaink
körében terjesztettük, s tagadni sem lehet, hogy bármely messzire jutottunk
is az önismereti folyamatokban, s kerültünk közömbösítő távolságra a személyes
sikeréhség és talmi hiúság szirénhangú csapdáitól - sikenek éreztük, s
jól esett hiúságunknak, hogy oly sokan eljöttek erre az alkalomra. Még
leírni is jó, hogy tibb, mint 100 alapító tagot regisztráltunk! Ez
mindennél jobban jelzi az integratív szellem iránti fogékonyságot, és várakozást,
s jólesően visszaigazolja korábbi munkásságunk szakmai hitelét is. Az alakuló
ülés hírére számos levelet is kaptunk, amelyben jónevű kollégák biztosították
támogatásukat, s jelezték, hogy maguk is az integratív gondolat jegyében
tevékenykednek.
Ami az integratív pszichoterápiás szemléletmódot
illeti, nem kétséges, hogy az egyik legmeghatározóbb jelenkori szakmai
mozgalomról van szó; John C. Norcross az integrációs térhódítását egyenesen
drámainak nevezte (Norcross és Grencavage, 1969.). Érdemes néhány olyan
tényt sorra venni,amely az integratív szemlélet befolyásának növekedését
jelzi:
1. 1950-ben az amerikai pszichoterapeuták elenyésző
hányada vallotta magát eklektikus orientációjúnak, míg ennek aránya 1980-ban
már 64% volt (Patterson, 1980.).
2. Számos olyan pszichoterápiás szervezet született,
amelynek legfőbb célkitűzése az egyes szemléletmódok konvergenciájának
és integrációjának elősegítéseként fogalmazódott meg. Ezek közül is a két
legismertebb: Society for the Exploration of Psychotherapy Integration
(SEPI), és az International Academy of Eclectic Psychotherapists (IAEP).
Immár második évtizedébe lépett a mozgalom reprezentatív tudományos folyóirata,
a Journal of Integrative and Eclectic Psychotherapy (korábban mint
International Journal of Eclectic Psychotherapy jelent meg).
3. A NIMH (National Institute of Mental Health)
szponzorálásával 1988-ban speciális workshop-pt tartottak, amelynek témája
az integratív pszichoterápiás szemlélet volt; mintegy e diszkusszió summázataként
megállapították, hogy a különböző pszichoterápiás iskolák legjobb elemeinek
integrációját célzó törekvésektől a pszichoterápia hatékonyságának növekedését
várhatjuk. Kifejeződött az a reménység is, hogy az integratív szellemben
fogant kutatások hozzájárulnak a pszichoterápiás folyamat általános elméletének
megszületéséhez (Wolfe és Goldfried, 1988.).
4. Az integratív szemlélet terjedését jelzik azok
a szakmai közvéleményt jelentősen befolyásoló munkák, amelyek a különböző
pszichoterápiás irányzatok szintézisére törekednek, illetve az ebből eredeztethető
eklektikus gyakorlat alapjait tárgyalják (Lazarus, 1976., 1981., 1985.,
Frances et al, 1984., Wachtel, 1977., Norcross, 1987., stb.)
Az integratív szemlélet és az eklektikus gyakorlat
nem azonosítható a különféle pszichoterápiás iskolák módszereinek válogatás
nélküli felsorakoztatásával. Ez utóbbi szinkretizmus néven ismert, és joggal
nevezik "smorgasbord"-koncepciónak (emlékeztetőül: a "smorgasbord" a svédek
híres szendvicse, amelynek hihetetlen változatosságú képviselőin minden
megfér egymás mellett.)
A pszichoterápiák szintézisére törekvő mozgalomnak
három fő vonása emelhető ki:
a) a technikai eklekticizmus igénye (szemben a szinkretizmussal),
b) az elméleti integráció,
c) a közös hatótényezők keresése.
A pszichoterápiában már meglehetősen korán megjelentek
a különböző pszichoterápiás irányzatok szintézisére tett kísérletek. Az
egyik legelső még a 30-as évekből származik (French, 1933.), és konkrétan
a pszichoanalitikus és a pavlovi nézetrendszer közös nevezőre hozására
törekszik (jócskán megelőzve ezzel Dollard és Miller híresebbé vált integrációs
kísérleteit). A 60-as évek pszichoterápiás gyakorlatát már egyre inkább
a különböző pszichoterápiás technikák esetre centrált kombinációja jellemezte.
E fejlődési vonal egyik fontos állomásának tekinthető Lazarus 1967-es tanulmánya,
s főképpen annak címe: "In Support of Technical Eclecticism" (Psychological
Reports, 21.). A 60-as évektől már mind gyakrabban jelentek meg olyan nézetek,
amelyek tagadják, hogy a pszichoterápiás eljárások bármely elméletből egyenesen
levezethetők lennének (Thorne, 1967.). Magát a pszichoterápiát ennek hiányában
úgy lehet definiálni, mint a pszichológiai tudomány gyakorlati alkalmazását,
amelynek során a speciális esetek szükségleteinek megfelelően keresünk
ill. teremtünk közelítésmódot, közeget, beavatkozási pontokat, és az ehhez
szükséges technikai eljárásokat.
A technikai eklekticizmus jelenkori állásából levezethető
klinikai, kutatási és oktatási trendeket illetően Lazarus és munkatársai
10 irányt fogalmaznak meg (Lazarus et al, 1992.), amelyek közül néhány
megérdemli, hogy külön is megemlítsük.
-
A technikai eklekticizmus fogja reprezentálni a XX. század korszellemét.
-
Egyre terjednek az egyes klinkai kórképek kezelésére speciálisan összeállított
programcsomagok, amelyekben sokféle módszer kombinált alkalmazása történik.
-
A pszichológiai kezelések a diagnózison túlmenően mindinkább a kliens-változókhoz
fognak igazodni.
-
A technikai eklekticizmus jelentése bővülni fog: nem pusztán speciális
klinikai eljárások kombinációját, hanem a terapeuta beállítottságának eklekticizmusát
is jelölni fogja. E tekintetben Beutler u.n. "Szisztematikus eklekticizmus"-ról
beszél (Beutler és Clarkin, 1991.), ami annyit tesz, hogy a terapeuta a
cél érdekében különféle interperszonális dimenziók adta lehetőségeket használ
változó mértékben, a kliens igényei szerint. A terapeuta által favorizált
interperszonális dimenziót a következő tényezők alterálhatják: a) annak
mértéke, hogy a terapeuta mennyire forszírozza a konfrontációt, vagyis
mennyire exponálja a beteg számára a rettegett tárgyat, képet, vagy gondolatot;
b) annak mértéke, hogy a terapeuta mennyire törekszik a beteg külső-belső
tapasztalásainak, valamint viselkedésének módosítására; c) milyen arányban
oszlik meg a figyelem a terápiás ülésen belüli, s az azon kívüli aktivitásra
vonatkozóan; d) mennyire direkten irányítja a terapeuta az egyes terápiás
"tételek" sorravételét.
-
Kialakulnak az explicit módon eklektikus kiképző programok.
-
A technikai eklekticizmus jelentős lökést ad a pszichoterápia integrációját
célzó kezdeményezések nemzetközi szintű integrációjának.
Az integratív pszichoterápiás szemlélet nem jelenti azt, hogy le kellene
- vagy le lehetne - mondani a betegség megértéséről, s mellőzhetnénk a
kialakulási, fenntartó, és patoplasztikus tényezők számbavételét, illetve
az ezekre vonatkozó hipotáziseket. A napi gyakorlatban az integratív megközelítés
azt jelenti, hogy minden egyes esetben külön mérlegejük az egyes betegségalakító
tényezők arányát, meghatározzuk a változás szükséges és lehetséges irányát,
megkeressük a beavatkozási pontokat, s ezekhez próbálunk minél szelektívebb
terápia-változókat rendelni. Elgondolásunk szerint az integratív pszichoterápiás
tevékenység ott kezdődik, amikor a tüneti viselkedést, vagy az azt létrehozó,
alakító feltételeket kezelhető formába tudjuk önteni. Számítógépes analógiával
ez azt jelenti, hogy eszközt kell találnunk, amelynek segítségével a nem
változtatható ROM-típusú adatok RAM típusúvá transzformálhatók, vagyis
hozzáférhető válnak tetszőleges felhasználói programok számára. Ilyen eszközként
kínálkozik az NLP által kifejlesztett sokféle megjelenítési és reframing-technika
is, amelynek hatékonyságát viszont jelentősen befolyásolhatják a tudatállapot
módosítását célzó beavatkozások. Úgy tűnik, hogy kialakulóban van a pszichoterápiás
kommunikáció egy minden eddiginél hatékonyabb rendszere, amely mindenfajta
pszichoterápiás modalitásban egyaránt érvényesíthető.
Az Integratív Hírmondó szándékunk szerint teret
szeretne nyitni mindazon megközelítéseknek, amelyek az integrítv szemlélet
számára hasznosíthatók. A jelen szám is ezt a tematikai sokszínűséget hivatott
tükrözni. A további számokban esetelemzésekkel, és remélhetőleg minél több
olvasói hozzászólással is segíteni szeretnénk a közös integratív nyelv
megtalálását. |