A spirituális válság fogalma
Egyre több bizonyítékunk van arra, hogy a különféle
érzelmi, érzékelési és pszichoszomatikus jelekben megmutatkozó nem-hétköznapi
tudatállapotokat átélők nagy része nem elmebeteg, hanem belső fejődési
válságon megy keresztül (Grof, 1985). E tény felismerésének fontos gyakorlati
és elméleti következményei vannak. Ha helyesen értelmezik és a természetes
fejlődési folyamat nehéz szakaszaként kezelik őket, akkor ezek a tapasztalatok
- a spirituális válságok és a transzperszonális krízisek - érzelmi és pszichoszomatikus
gyógyulást, kreatív problémamegoldást eredményezhetnek, segíthetik a személyiség
átalakulását és a tudat fejlődését. Ezt a tényt a “spirituális szükségállapot”
kifejezés is tükrözi, mely bár krízisre utal, mégis benne rejlik a magasabb
létállapotba emelkedés lehetősége.
A hagyományos pszichiátria nem tesz különbséget
a misztikus és a pszichotikus élmények között. Minden szokatlan tudatállapotot
alapvetően patologikusnak tekint és az agyban létrejött anatómiai, fiziológiai
és biokémiai változásokat vagy egyéb egészségügyi okoknak tulajdonítja
azokat. Nem ismeri el, hogy bármely, tudatállapot-változásokat magába foglaló
élmény-együttes terápiás és átformáló hatású lehet. A pszichiátria ezért
rutinszerűen, megkülönböztetés nélkül kontrolláló és elnyomó szemléletet
alkalmaz az ilyen élmények megszüntetése érdekében. Transzperszonális krízisek
esetében azonban az érzéketlenül alkalmazott tünetelnyomó lépések krónikussá
tehetik a kialakult állapotot és komoly mellékhatásokkal járó, valamint
a személyiség elszegényedését eredményező hosszas nyugtatószer-, vagy más
gyógyszer-függést okozhatnak. Ezért rendkívül fontos kérdés a transzperszonális
krízis elméleti tisztázása valamint az átfogó és hatékony kezelésük kialakítása.
A spirituális válságok (transzperszonális krízisek)
bármilyen kiváltó tényező nélkül, spontán módon felléphetnek. de az érzelmi
stressz a fizikai kimerültség, egy betegség, egy baleset az intenzív szexuális
élmény, a gyermekszülés vagy egyes pszichedelikus szerek alkalmazása is
kiválthatja azokat. Számos esetben azonban különböző - a spirituális energiák
felébredésére kidolgozott – meditatív gyakorlatok jelentik a katalizáló
tényezőt. A spirituális tanok növekvő nyugati népszerűségével egyenes arányban
egyre többen élnek át transzperszonális válságot, amely mögött jóga-, zen-,
pranajama, kundalini gyakorlatok, különböző mozgás-meditációk, tibeti buddhista
pszichoenergetikai gyakorlatok, keresztény ima, vagy a spirituális, valamint
az önfeltáró munka egyéb formáinak mélyreható és szisztematikus gyakorlása
lelhető fel.
A spirituális válság elvéhez különböző területekről
hozhatók alátámasztó bizonyítékok; a történelem, az antropológia, az összehasonlító
vallástudomány, a klinikai pszichiátria, a tudat modem kutatása, a pszichedelikus
terápia a jungiánus pszichológia, az új kísérleti pszichoterápia területéről
és számos más területről egyaránt. Az univerzum newtoni kartezianus (descartes-i)
modelljét és a mechanikus gondolkodást meghaladó fejlemények a tudomány
területén közvetetten használhatók fel ezen új koncepció alátámasztására.
Bár az új megközelítések a hagyományos tudományos gondolkodással nem egyeztethetők
össze, a kibontakozó új paradigma több fontos aspektusával egybecsengenek
(Grof 1985).
A spirituális válság definíciója
A félreértés elkerülése végett fontos hangsúlyozni,
hogy nem minden szokatlan tudatállapot, valamint intenzív észlelési, érzelmi
és pszichoszomatikus változás sorolható a spirituális válság kategóriájába.
A transzperszonális krízis elve nem a hagyományos pszichiátria ellen irányul,
hanem alternatív szemléletet kínál olyan egyének esetében, akik meríteni
tudnak belőle, képesek és hajlandók elfogadni.
Számos mentális rendellenesség közvetlenül az agy
díszfunkcióival, vagy más szervek és szervrendszerek betegségeivel függ
össze. A megfelelő orvosi és pszichiátriai vizsgálat tehát elengedhetetlen
előfeltétele bármilyen alternatív terápiás megközelítésnek. Amikor ezek
a vizsgálatok nem jeleznek semmilyen egészségügy okot, a döntést a kliens
élményeinek természete, a folyamattal szemben tanúsított hozzáállása, a
gyakorlati stílus, valamint az határozza majd meg hogy képes-e a kapcsolatteremtésre
és az együttműködésre. Ha nem képesek problémáikat egy belső folyamattal
összefüggésben látni vagy nem hajlandók a mélyben rejlő tapasztalatokkal
szembesülés fájdalmát elviselni, akkor azok sem kezelhetők az új stratégiákkal,
s nem élvezhetik ezek előnyeit, akiknél különben megtalálhatók a spirituális
válság kritériumai.
Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy még a nem
elsősorban orvosi természetű problémákkal küszködő emberekkel végzett,
tisztán pszichológiai munka is okozhat olyan nehézségeket, melyek orvosi
megfontolást igényelnek Ide tartozik például a megfelelő táplálkozás, az
ásványi anyag-, és a vitamin-ellátás, a megfelelő pihenés biztosítása,
valamint a kiszáradás megelőzésének fontossága. Az ilyen komplikációk lehetőségét
mindenkor szem előtt kell tartani, ha az erőteljes belső élmények több
napnál vagy hétnél hosszabb ideig tartanak. Szív-, és érrendszeri rendellenességek,
terhesség vagy epilepszia esetén orvosilag szintén ellenjavallt az intenzív
érzelmi munka, különösen akkor, ha segítő technikaként hiperventilláció
használnának.
A következő felsorolásban azok a javasolt és fontos kritériumok találhatók,
amelyek arra utalnak, hogy valaki spirituális válságot él át és felajánlható
neki az alternatív kezelés
-
Szokatlan élmények, melyek között tudatállapotbeli, észlelési, érzelmi,
kognitív valamint pszichoszomatikus funkcióbeli változások szerepelnek,
s ahol a folyamat hangsúlyosan transzperszonális jellegű. Ilyenek például
a drámai halál-, és (újjá)születés élmények, a mitológiai és az archetípusos
jelenségek, a visszaemlékezés múltbéli inkarnációra, a testen kívüli élmények,
a szinkronicitás élmények az vagy az extraszenzoriális (érzékelésen túli
észlelés, ESP) tapasztalatok, az intenzív energetikai jelenségek (kundalini
energia ébredése), a misztikus egyesülési állapotok vagy az azonosulás
a kozmikus tudattal.
-
Az abnormális mentális működés mögött meghúzódó jelentős agyi - azaz fertőzéses,
érrendszeri vagy degeneratív - károsodás hánya.
-
Más szerv vagy szervrendszer fizikai betegségének hiánya, amely esetleg
felelős lehet a mentális rendellenességért. Ilyen például az urémia, a
cukorbaj, a delíriummal járó toxikus állapotok vagy a szívelégtelenség.
-
Elfogadható általános testi, valamint szív-, és érrendszeri állapot, amely
lehetővé teszi, hogy a kliens biztonsággal kibírja az élménymunkával és
kibontakozó stratégiával gyakran együtt járó fizikai és érzelmi stresszt.
-
A kliens képessége arra, hogy az állapotot belső pszichológiai folyamatnak
lássa és sajátjaként kezelje; a képesség a megfelelő munkakapcsolat kialakítására
és az együttműködési szellem fenntartására. Ezek a kritériumok kizárják
a súlyosan paranoid állapotú az üldöztetési téveszmés és a hallucináló
személyeket valamint azokat, akiknél következetesen megfigyelhető a projekció,
az exteriorizáció és az acting out mechanizmusa.
-
Hosszan tartó hagyományos pszichiátriai, kórházi kezelés hiánya, mert az
általában sokkal nehezebbé, sok esetben lehetetlenné teszi az új szemlélet
alkalmazását.
-
Mivel egyes esetekben nem lehetséges egyértelmű határvonalat húzni a spirituális
válság és a pszichózis között, szükséges lehet a kezelési stratégia feletti
döntés elhalasztása, amíg a gyakorlatban ki nem derül, hogyan reagál a
kliens az újfajta kezelési módszerre.
A spirituális válság formái
A transzperszonális válság összes formája szemlélhető
az emberi psziché világos határok nélküli, egyetlen, oszthatatlan kontíniumot
képező mély-tudattalan és tudatfeletti tartományainak exteriorizációjaként.
Ebből adódóan a gyakorlatban, érthető módon, nem lehetséges éles határvonalat
húzni a spirituális válság különböző típusai között.
A spirituális válságot átélő egyénekkel végzett
munkánk, valamint az ide vonatkozó irodalom tanulmányozása alapján azonban
úgy érezzük, lehetséges és hasznos megkülönböztetni a különösen gyakori
főbb élmény-mintákat. Bár ezek gyakran átfedik egymást, mindegyik rendelkezik
olyan jellegzetes vonásokkal, melyek megkülönböztetik a többitől.
-
Kígyó (kundalini) energia ébredése
-
Sámánutazás
-
Pszichológiai megújulás a központi archetípus aktiválása által.
-
Pszichikus megnyílás
-
Karmikus emlékek felbukkanása
-
Megszállottság
1. A kígyó (kundalini) energia ébredése
A kundalini (kígyó) energia a medence környékén lokalizálható
az indiai tanítások szerint. “Ébredésekor” elindul fölfele a test energetikai
rendszere csatornáin keresztül (nádik) miközben megnyitja, tisztítja és
megvilágosítja a pszichikus központokat vagy csakrákat (Mookerjee, 1982;
Muktananda. 1979; Woodroffe, 1964).
Bár a kundalini energia koncepciójának legárnyaltabb
kifejtése Indiában található meg, fontos párhuzamai léteznek több kultúrában
és vallási csoportban - a taoista jógában, a koreai zen buddhizmusban,
a tibeti vadzsrajanaban, a keresztény miszticizmusban.
A kígyó vagy kundalini (“az összetekeredett kígyó”)
energia fogalma az indiai spirituális hagyományból ered. A hindu és a buddhista
tantrikus tanítások szerint a kundalini a mindenség kreatív energiája és
mint ilyen, női természetű. Külső aspektusa szerint a jelenség-világban
manifesztálódik belső aspektusa szerint az emberi gerincoszlop tövében
szunnyad; ebben a formájában hagyományosan három és félszer feltekeredett
kígyóként ábrázolják szimbolikusan. Ha a spirituális gyakorlat során egy
guru hatása, vagy egy spontán folyamat mozgásba hozza, akkor aktív energia
vagy shak-ti formájában elindul felfelé a finom-test hálózatban a nadikon
keresztül. Ez a jelenség ismert más kultúrákban is, például a szufizmusban,
a szabadkőműves tradícióban, az afrikai Kalahári sivatag kung busmanjainál,
valamint az amerikai indián törzseknél, főképp a hopi indiánoknál. A kundalini
ébredése bizonyos ételemben azon drámai érzelmi, pszichoszomatikus és spirituális
megnyilvánulások központi mechanizmusának tekinthető, amelyeket nyugaton
egymástól független pszichopatologikus rendellenességeknek tartanának.
A tantrikus iskolák aprólékosan kidolgozták a csakrák
térképét, részletesen leírták a kundalini ébredés fizikai, érzelmi és spirituális
megnyilvánulásait, és e folyamatot elbeszélő mély értelmű mítoszokat őriztek
meg. A kundalini felébresztése nem veszélytelen és buktatók nélküli, mégis
általában potenciálisan kedvezőnek tekinthető a pszichoszomatikus gyógyulás,
a személyiség pozitív újraépítése és a tudatosság fejlődése szempontjából.
Rendkívüli ereje miatt azonban a szent szövegek nagyon komolyan veszik
ezt folyamatot és a benne résztvevő emberek számára avatott tanító útmutatását
javasolják.
Az indiai irodalomban leírtak szerint a kundalini
ébredést kriják-nak nevezett drámai fizikai és pszichológiai megnyilvánulások
kísérhetik. Legfeltűnőbb közöttük a gerinc mentén felfelé induló hő, és
energiaáramlás, amit remegések, görcsök, heves rázkódások és bonyolult
csavarodó mozdulatok kísérnek. Az önkéntelen nevetés vagy sírás, a mantrák
vagy énekek kántálása, a hangos énekhangok és állathangok kieresztése,
valamint a spontán jóga kéztartások (mudrák) és pózok (ászanák) felvétele
is nagyon gyakori.
Az egyéb fizikai megnyilvánulások közé tartozik
az émelygés, a hányás vagy székrekedés, az állkapocs szorítása, a testhőmérséklet
emelkedése vagy csökkenése, valamint a beteges éhség vagy az étvágytalanság.
Az egész test megmerevedhet vagy elernyedhet és szokatlanul kicsinek vagy
nagynak tetszhet. Mivel a kundalini fizikai gátakat szakít fel, az egyén
intenzív fájdalmat érezhet különböző testrészeiben. Az sem ritka, hogy
a mozdulatok és a hangok állatokra, többek között például oroszlánra, majomra,
békára vagy kígyóra emlékeztetnek.
Az egyén geometrikus mintázatokat, ragyogón sugárzó
fényeket láthat, de szentek, istenségek, démonok vagy teljes mitológiai
eseménysorok bonyolult víziói is megjelenhetnek előtte. Az akusztikus jelenségek
közé olyan különböző hangok tartoznak, mint a zúgás, a vízáramlás hangja,
a méhek zümmögése, a muzsika, a díszek csilingelése vagy az éneklő hangok.
A kundalini ébredésének érzelmi megnyilvánulásai az eksztázis, az örömmámor,
a leírhatatlan béke és harmónia, valamint az örültség és/vagy halál érzetet
súroló depresszió hullámok, nyugtalanság, zaklatottság állapotainak tartományában
ingadoznak.
Az indiai források a megnyilvánulások egy drámai
és sokféle jelenséget magába foglaló csoportjáról is beszámolnak, mely
valamiféle természetfeletti erők vagy sziddhi-k jelenlétére utal, úgy mint
az étlen-szomjan létezés, a bilokáció (egy időben két helyen tartózkodás),
a mindenség különböző aspektusairól tudás szerzése, a súlytalanság és a
levitáció, a térben utazás, valamint az az állapot, melyben az egyén kívülről
figyeli önmagát (heautoszkópia). A sziddhiket a tantrikus tanok a magasabb
tudatosság és megszabadulás elérését akadályozó jelenségekként szemlélik.
Bár a kundalini leírásai régóta ismeretesek nyugaton,
korábban kizárólag keleti jelenségnek tartották. Még C.G. Jung is, aki
pedig szenvedélyesen érdeklődött e folyamat iránt, azt gondolta, hogy ritkán
vagy sosem fordul elő nyugaton. Ô és munkatársai azon a véleményen voltak,
hogy évezredekbe telhet, míg a mélypszichológia hatására a mi kultúránkban
is megmozdul a kundalini. A későbbi fejlődés azonban e feltevés helytelen
voltát mutatta.
Akár a felgyorsult evolúciónak., a spirituális gyakorlatok
népszerűségének és gyors terjedésének, a globális világválság sürgetésének
tulajdonítható, akár a pszichedelikus szerek rásegítő hatásainak, napjainkban
több ezer nyugati embernél mutatkoznak meg a kundalini ébredésnek félreérthetetlen
jelei. A kaliforniai pszichiáter és szemorvos, Lee Sannella érdeme, hogy
e tény a szakmai körök figyelmébe került (Sannella, 1978).
Úttörő könyvében (Kundalira: Psychosis or Transcendence:
Pszichózis vagy transzcendencia.; 1978) Sannella leírja, milyen formát
ölt a kundalini ébredése a mi kultúránkban és a nyugati orvoslás, valamint
a tudomány szemszögéből tárgyalja azt. Az ő fiziológiai kundalini tünet
együttese bizonyos szempontból különbözik a hagyományos leírásoktól, ami
nem meglepő, mivel maguk a szövegek sem mindig egyeznek meg részleteikben.
Sannella modellje szerint a kundalini ébredésének
folyamatjellemzően a láb nagyujjain és a lábfejeken kezdődik, rendszerint
a bal oldalon, különös érzetek és izomrángás formájában. A nagy lábujj
körme elfeketedhet és leeshet. A folyamat megnyilvánulásai innen felfelé
haladnak a lábakon a fej hátsó részének tetejéig és le a homlokon a homloküregekhez
és végig az arcon a torokhoz majd a szíven át a hastájékra és a medence
területére érkeznek. A fő blokkoló helyek a vesetájékon, a lapockák közötti
részen, a koponyatetőn, a szemek körül, a torokban és a medencében találhatók.
A kundalini ébredése több pszichiátriai rendellenesség
és orvosi probléma tüneteit szimulálhatja. A pontos megkülönböztető diagnózis
felállításához a klinikai orvos számára elengedhetetlen a kundalini szindróma
mélyreható ismerete. A karakterisztikus energiajelenségek, a hőérzetek,
a szokatlan légzési formák-jelentkezése, a szervi alapok nélküli fájdalmak
fellépése a blokkoló helyeken, a fénylátomások, valamint a folyamatjellegzetes
menete többek közt azok a jelek, amelyek megkülönböztetik a kundalini szindrómát
a pszichózistól.
A folyamatot átélő egyének az állapotukkal kapcsolatosan
sokkal objektívebbek jól kommunikálnak, együttműködök; szívesen osztják
meg tapasztalataikat előítélet-mentes emberekkel. továbbá ritkán jellemzi
őket acting out. Noha a különböző hangok érzékelése egészen gyakori, a
támadó-üldöző hangok nem tartoznak a kundalini ébredés fenomenológiájához
A másik pszichiátriai betegség amire a kundalini
ébredés emlékeztethet, a konverziós hisztéria, melynek szemléletes megnyilvánulásai
a mozgásos (motoros) rohamok, a különös érzetek jelentkezése különböző
testtájakon, az ideiglenes vakság, és több más pszichoszomatikus tünet.
Mivel a kundalini mint egy “tisztítótűz” söpör végig a szervrendszereken,
traumatikus emlékeket eleveníthet fel a múltból és a felszínre hozhatja
azok elemeit. Az ebből eredő érzelmi kriják közé tartozhatnak a nyugtalanság,
a depresszió, az agresszió, a zavartság vagy a bűntudat különböző állapotai;
a jelenségek így különböző pszichiátriai kategóriákba sorolhatók s egy
tájékozatlan klinikus orvos számos diagnózis-címkét ragaszthat rájuk.
A kundalini folyamat számos orvosi problémát is
szimulálhat. Félrediagnosztizálható mint Jackson-féle epilepszia, alsó
háttájéki probléma, kezdődő sclerosis multiplex, szívroham vagy medencegyulladás.
2. A sámánutazás
A transzperszonális krízis ezen típusa erősen emlékeztet
ama, amit az antropológusok sámánbetegségként vagy beavatási betegségként
írtak le (Eliade,1964). Ez a nem hétköznapi tudatállapotban zajló drámai
esemény számos sámán pályafutásának kezdetére jellemző.
A sámánutazás alapélménye a közeli találkozás a
halállal és az ezt követő újjászületés. A beavatási álmok és víziók része
a leszállás az alsó világba az ősök szellemeinek útmutatásával, a megütközés
különböző démonokkal, az elképzelhetetlen érzelmi és fizikai tortúrák kiállása
s végül a teljes megsemmisülés. Ezt rendszerint sorjában az újjászületés,
majd az égi birodalmakba emelkedés követi. Bár a különböző törzseknél és
az egyes sámánoknál e megpróbáltatások részletei jelentősen különbözhetnek,
a rettegés és az embertelen szenvedés légköre általában egyformán jellemző
rájuk .
A kínzatások közé a test feldarabolása, az összes testnedv
elvonása, a hús lekaparása a csontokról, a szemek letépése a szemüregből
és hasonló rémisztő élmények tartoznak. Miután az újonc sámán csontvázzá
csupaszodott, a csontjaira új húst és ereibe friss vért kap. Az átalakult
sámán jelöltet ezután természetfeletti tudással és gyógyító erővel ruházzák
fel különböző emberi vagy állati alakot öltött fél-isteni lények.
A sámánutazás kővetkező fontos szakasza a mennyei
régiókba emelkedés egy pózna, nyírfa, szivárvány vagy mágikus repülés segítségével.
Egy igazi sámánnál a halál-beavatást mindig követi a feltámadás, a válság
megoldása, az élmény teljes integrálása a mindennapi életbe. A kész sámánnak
ugyanúgy vagy még jobban kell boldogulnia a mindennapi életben, mint a
törzs többi tagjának. Egyszerre jó üzletember, gyakorlatias pszichológus,
a szertartások mestere, művész és költő, gyógyító, látó és a halott lelkek
vezetője. A sámán otthonos a mindennapi és a nem-mindennapi valóságban,
ezek határait képes akaratlagosan átlépni és ezt az átlépést közvetíteni
tudja másoknak
Az erősen samanisztikus jellegű transzperszonális
krízist átélők élményei kőzött nagy hangsúlyt kap a fizikai szenvedés,
valamint a találkozás a halállal, melyet újjászületés követ, továbbá megtalálhatók
bennük a felemelkedés vagy a mágikus repülés elemei. Az is jellemző rájuk,
hogy különleges kapcsolódást éreznek a természet elemeihez “beszélő viszonyba”
kerülnek az állatokkal vagy állatszellemekkel. Az sem szokatlan, hogy rendkívüli
energiák szabadulnak fel bennük és ösztönzést éreznek a gyógyítása.
A legtöbb hagyományos antropológus és pszichiáter
afelé hajlik, hogy a sámánizmust a hisztériával, skizofréniával vagy epilepsziával
összefüggő patologikus állapottal magyarázza. Azok azonban, akik közeli
kapcsolatba kerültek sámánokkal, tudják, hogy ez az álláspont sarkított,
naiv és téves. A sámánkultúrákra általában nem jellemző, hogy szentnek
tartsanak bármilyen bizarr élményt és viselkedést, amit nem értenek képesek
határozott különbséget tenni a sámán és a beteg vagy az őrült kőzött.
A “sámánbetegség” megfelelő integrálása és a mindennapi
életben megfelelő működés nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy valakit
sámánnak fogadjanak el. A beavatási válsághoz hasonlóképpen a sámán-típusú
transzperszonális események, helyes támogatás esetén megfelelő beilleszkedést
és bizonyos területeken kimagasló működést eredményezhetnek
A sámánizmus az emberiség legősibb vallása, mely
több tízezer évre nyúlik vissza, egyben olyan jelenség is, mely gyakorlatilag
univerzális; különböző változatai megtalálhatók Szibériában és :Ázsia más
részein, Észak-, és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Óceániában, Afrikában
és Európában. Így azok, akiknél a spirituális válság ezt a mintázatot követi,
egy olyan. ősi folyamat részeseivé válnak, mely a lélek legmélyebb alapjait
érinti.
3. Pszichológiai megújulás a központi archetípus aktiválása által
Ezt a transzperszonális válság-típust a kaliforniai
pszichiáter és jungiánus analitikus, John Weir Perry kutatta és írta le
(Perry, 195:3,1966, 1974, 1976). Fiatal pszichotikus paciensekkel folytatott
klinikai munkájában - akik közül tizenkettővel hosszú ideig szisztematikus,
intenzív pszichoterápiát végzett - meglepetten fedezte fel, hogy a pszichotikus
folyamat közel sem az agyban lejátszódó patologikus folyamat abszurd és
szabálytalan terméke. Ha érzékeny támogatást biztosítottak a paciensek
részére, a pszichopatológiai fejlődés természete gyökeresen átalakult és
érzelmi gyógyulás, pszichológiai megújulás, valamint a kliensek személyiségének
mélyreható átalakulása volt az eredmény. Sőt, Perry felfedezte, hogy a
pacienseik többségénél bizonyos szabályos élménystruktúrák és tipikus szakaszok
alakulnak ki, ha ezeket a folyamatokat nem nyomják el a rutin pszichofarmakológiai
kezeléssel.
Azok, akiknél a válság ezen típusa jelentkezik,
azt tapasztalják, hogy a világ eseményeinek kellős közepébe vagy az összes
létező dolog középpontjába kerülnek, melyet Perry - az általa elnevezett
központi archetípusok aktivizálásának tulajdonít. Ebben az időszakban az
egyének
a halál és a rituális gyilkosság, a mártírság, a keresztre feszítés és
a túlvilág gondolataiba merülnek A másik fontos téma a világ kezdetéhez
a teremtéshez, az ősi paradicsomi állapothoz vagy az első emberőshöz való
visszatérés.
Az ilyen élményekben jellemzően az ellentétes erők
valamilyen globális, sőt kozmikus szintű kataklizmikus összecsapásán, egy
szent ütközeten van a hangsúly, vagy világi főszereplők esetén kapitalisták
és kommunisták, amerikaiak és oroszok, fehérek és színes-bőrűek csapnak
össze vagy titkos társaságok harcolnak a világ ellen. E konfliktus archetípusos
formájában a fény és a sötétség Krisztus és az Antikrisztus vagy az Ördög,
az Armaggedon és az Apokalipszis szerepel.
A folyamat jellegzetes eleme az ellentétpárok -
a kulturális, az etikai, a politikai vagy a vallási—meggyőződések, értékek
és attitűdök visszafordítása. Ez különösen erős hangsúlyt kap a szexualitás
területén, ahol mély gyanakvás lép fel a másik nemmel kapcsolatosan, homoszexuális
vágyak jelentkeznek vagy pánik, a másik nemtől vagy nem-váltástól való
félelem alakul ki. E problémáik tipikusan az ellentétek egyesülésében,
főleg a szent vagy szellemi nászban (hieroszgaszmosz) találnak feloldást.
Ez a mitologikus jellegű egyesülés a személyiség feminin és maszkulin vonásainak
archetipikus összeolvadása. Ide tartoznak azok a meggyőződések, hogy egy
isten vagy istennő párjául választotta az illetőt, Krisztus menyasszonya
lett, hogy miként Máriát, őt is meglátogatta a Szentlélek, ha azt képzeli,
hogy Ádámmal és Évával azonosul, ha a Nap és a Hold, a Király és a Királynő
vagy Herceg és a Hercegnő frigyre lépését éli meg.
A folyamat megdicsőülésben ér a tetőpontjára, amikor
az egyén rendkívül emelkedett állapotba kerül, az összes ember fölé vagy
akár az összes emberi viszony fölé emelkedik - s a világ megváltója vagy
messiása, király, elnök, a világ uralkodója, sőt a mindenség ura lesz.
Ez gyakran társul a megszületés vagy az újjászületés élményével, a halál
mindennél fontosabb témájának másik oldalával. A nőknél gyakrabban fordul
elő, hogy úgy érzik, valamilyen rendkívüli gyermeknek - megmentőnek, megváltónak
vagy messiásnak - adnak életet, míg a férfiaknál jellemzőbb a saját születésük
átélése. Az isteni gyermek születésére gyakran úgy tekintenek, mint a szent
frigy eredményére.
Az integrálás befejező időszakában az emberek sokszor
rajzolnak olyan ábrákat, melyek négy részre osztott világot jelenítenek
meg, s melyekben a négyes szám a főszereplő - a négy kitüntetett pont,
a négy körnegyed (kvadráns), négy folyó vagy egy négy részre osztott kör.
Az is lehet, hogy drámát ínak, melyben négy király, négy ország vagy négy
politikai párt játszik meghatározó szerepet.
Az orvosi modellhez igazodó szakmai leírás szempontjából
ezek a témák bizarrnak tűnhetnek és semmi kétséget nem hagynak afelől,
hogy az ilyesmiket átélő emberek agyműködése valamilyen ismeretlen patologikus
folyamattól bizonyosan erős károsodást szenvedett. Perry azonban sok évnyi
szisztematikus tanulmányozással olyan mély jelentést tudott felfedezni
ezekben az alkotásokban, amely az avatatlanok figyelmét elkerüli. Nagy
meglepetésére arra döbbent rá, hogy a városok kialakulásának idejében ugyanazok
az alaptémák jelentek meg számos nagy kultúra mitológiájában. E témák nagyon
szorosan összefüggtek a szakrális királyság archaikus formájával, és az
újévi ünnepségeken minden évben rendszeresen eljátszották őket rituális
dráma formájában.
Abban az időben, amit Perry a “megtestesült mítosz
archaikus korá”-nak nevez, ezeket a rituálékat alapvető fontosságúaknak
tartották a létezés és a kozmosz stabilitásának, a természet vitalitásának
és a társadalom prosperitásának fenntartása érdekében. A királyi atya mítoszát
elemző kiváló tanulmányában (Lord of the Four Ouarters /A négy égtáj ura/,
Perry, 1974) bebizonyította, hogy a világ egymástól földrajzilag és történelmileg
elszigetelt számos országában tartottak a fenti témákra összpontosító újévi
ünnepségeket. Ezek az ünnepségek megtalálhatók voltak Egyiptomban, Mezopotámiában,
Kánaánban, Izraelben, Indiában, Iránban, a hettita Anatóliában, Görögországban,
Rómában, az északi területeken, Közép-Amerikában (a toltékoknál és az aztékoknál),
valamint Kínában is.
Később könyveiben ( The Far Side of Madness /Az
őrület túlsó oldala/, Perry, 1974, és Roots of Renewal in Myth and Madness
/A megújulás gyökerei a mítoszban és az őrületben /, Perry, 1976) Perry
rejtélyes párhuzamokra tudott rámutatni a szakrális királysággal összefüggő
megújulás rituális drámája és az akkut pszichotikus eseményeknél megfigyelt
megújulási folyamat eseménysorai kőzött. A korábban említett externalizált
társadalmi formák az idő folyamán internalizálódtak, s a mai embereknél
belső képek és folyamatok őrzik őket.
Perry munkássága világosan szemlélteti, az ilyen
típusú transzperszonális krízisben mennyire jelentős az újból működésbe
lépő archetipikus folyamat, s azt hogy mekkora tisztelettel kell kezelni
ezt az állapotot. Klinikai megfigyelései csakúgy, mint történelmi tanulmányai
azt sugallják hogy megfelelő felfogás és támogatás mellett ez az állapot
gyógyító és transzformáló lehetőséget kínál, a személyiség pozitív újraépítéséhez,
valamint pszichológiai és spirituális megújuláshoz vezethet.
Perry pszichózis-megközelítésében semmissé válnak
az akadémikus pszichológia által a hagyományosan pszichotikus folyamatra
alkalmazott értékek.
A pszichopatologikus állapot az elégtelen pre-pszichotikus
személyiség, míg az akut pszichotikus esemény egy gyógyító és helyreállító
folyamatból áll. A sikeres végkimenetel ezen túl az egó sajátságain, továbbá
az egyénhez a környezetéből érkező megértésen és támogatáson múlik.
4. A pszichikum megnyílása (a pszichikus észlelés megnyílása)
A transzperszonális krízisnek ezt a vállfaját az
érzékelésen túli észlelés (ESP) esetei és más parapszichológiai jelenségek
meghökkentő felszaporodása jellemzi. Egy ilyen folyamat akut szakaszában
az egyént szó szerint elárasztják a rendkívüli paranormális események Ezek
kőzött megtalálhatók a testen kívüli élmények (OOBE különböző formái, melyek
során úgy tűnik mintha a tudat különválna a testtől és az egyén távolról
vagy a magasból képes megfigyelni önmagát. Az OOBE állapotban nem szokatlan
az, hogy az illető az épület egy másik helyiségében vagy távoli helyszínen
zajló események pontos szemtanúja Ezt a jelenséget a tanatológusok többször
leírták már a halál közelébe kerülők esetében (Moody, 1975; Rong, 1980,
1984; Sabom, 1981), de a pszichikus megnyíláskor az élet fenyegetettségének
eleme nélkül jelentkezik.
Ezekben az esetekben az is egészen gyakori, hogy
az érintett pontosan megérzi, mi fog történni a következő pillanatban vagy
előre megsejt eseményeket, melyek a következő napon vagy héten történnek.
Hasonlóképpen gyakoriak a múltbéli vagy távoli események tisztánlátó (clairvoyant)
víziói. A krízisnek ez a fajtája együtt járhat a Poltergeist jelenségek
különböző formáival. Talán többször fordul elő, mint ahányszor hallunk
róla, mert kultúránkban különösen erős az ellenállás az ilyen események
lehetségességével kapcsolatban, s az alanyok nagyon vonakodva beszélnek
ezekről. A többi ember gondolatainak és szándékainak pontos telepatikus
"olvasása” a félelem és a harag forrása lehet; az így nyert felismerések
válogatás nélküli kimondása gyakran megtalálható azon tényezők között melyek
meggyorsítják a pszichiátriai intézménybe utalást.
Különleges jelentőséggel bír az elképesztő szinkron
események felszaporodása, melyek gyakran kísérik a krízisnek ezt a típusát.
Ezt a jelenséget először C.G. Jung ismerte fel és a “Szinkronicitás, mint
az akauzális összefüggések egyik elve” (Synchronizitat als ein Prinzip
akausaler Zusammenhange) című írásában írta le (Jung, 1980). Az egyén hirtelen
ügy érzi, mintha egy új világba kerülne, ahol az okok és a következmények
kötelező sorrendjét részlegesen felváltják az álmokat és víziókat a külső
valósággal összekapcsoló jelentőségteljes egybeesések, sőt a mindennapi
események úgy szerveződnek, hogy az meghaladja a józan ésszel várható valószínűséget.
Jung ilyen szinkron események megdöbbentő példáit
írta le említett művében. Felismerte, hogy, ezek a megfigyelések nem egyeztethetők
össze a mechanikus tudománnyal és a modem fizikában keresett modellt, melynek
alapjait akkoriban dolgozta ki egy európai tudóscsoport. Elméletéhez különleges
támogatást kapott barátjától, a kvantumfizika egyik megalapozójától, Wolfgang
Paulitól, valamit Albert Einsteintöl is.
A hagyományos pszichiátria még nem ismerte fel a
szinkronicitás jelenségét és a jelentőségteljes egybeesésekről szóló összes
beszámolóra egyetlen válasza van - az informátor vonatkoztatási téveszméjének
diagnózisa. A transzperszonális kutatás minden kétséget kizáróan kimutatta,
hogy a spirituális válságot átélők gyakran találkoznak valódi szinkronicitással.
Ezek olyan események, ahol mindenki, aki lényeges információval bír az
eseményekről, be kell ismerje, hogy azok előfordulása a várható valószínűséget
meghaladja.
Rendkívül fontos, hogy ne kerüljön szemétbe minden
szinkron eseményről szóló jelentés olyan alapon, hogy az nem más, mint
jelentéktelen véletlen egybeesés, a torzított észlelés jele vagy a valóság
téves interpretálása. Bár szinkronisztikus események bármilyen transzperszonális
krízis során bekövetkezhetnek, főleg a pszichikus megnyílás esetén gyakoriak.
Több misztikus iskola és spirituális tradíció úgy
említi a paranormális képességek felbukkanását, mint a tudat evolúciójának
általános és rendkívül kényes szakaszát. Alapvető fontosságúnak tartják,
hogy az új képességek ne kápráztassák el az egyént és ne saját rendkívüliségének
tudja be azokat. Ebben az esetben feltehetően nagyobb a veszélye “az egó
meghízásának”, ahogy azt Jung nevezte, mint bármely más típusú spirituális
krízis esetén.
A mi kultúránkban azonban, mely kritika nélkül hajlamos
elfogadni a mechanikus tudomány pragmatikusan eredményes, de leegyszerűsítő
világnézetét, nagyobb lehet az ellenkező irány veszélye. Számos materialista
irányultságú tudós nemcsak arról tett ellentmondást nem tűrő kijelentéseket
hogy milyen az univerzum, hanem arról is, hogy mi lehetetlen elvben. Noha
az efféle kijelentések nem állják ki a szigorú logika és a modem tudományfilozófia
tüzetes próbáját, mégis erősen befolyásolják kultúránk gondolkodását.
Ebben a helyzetben sokan hajlamosak a telepátia,
a távollátás vagy a szinkronicitás élményeket az önmegtévesztés, sőt az
őrültség jelének tartani, mert a mai tudomány tagadja létezésük lehetőségét.
Ilyen esetekben érzékeny útmutatásra lehet szükség melyben szó eshet a
modern parapszichológiai kutatás eredményeiről, köztük Joseph Banks Rhine,
Charles Tart, Russel Targ, Harold Puthoff, Jules Eisenbud, Stanley Krippner,
Arthur Hastings és mások. Arthur Hastings külön cikkben írta le az ilyen
típusú spirituális krízis esetén alkalmazandó tanácsadás alapelveit (Hastings,
1983). Egy lenyűgöző lelki ajándékot hozó ilyen típusú krízisről szóló
egyedülálló önéletrajzi beszámoló Anne és Jim Amstrong története, melyet
a ReVision jelen száma (8.évf., 2.sz., 1986 Tél-tavasz) közöl.
5. Karmikus emlékek felbukkanása
Az ilyen típusú transzperszonális krízis teljesen
kibontakozott formájában az egyén drámai eseménysorokat él át, melyek látszólag
más időbeli és térbeli kontextusban, más történelmi időben és más országban
történnek. Ezek az élmények egészen reálisnak tűnhetnek és erős negatív
vagy pozitív érzelmek, valamint intenzív fizikai érzetek kísérhetik őket.
Az egyén rendszerint meg van győződve arról, hogy ezek az események az
emlékezetéből bukkannak elő és saját előző inkarnációit éli újra. Ráadásul
az ilyen eseménysorok hirtelen új megvilágításba helyezik a személy jelen
életének különböző érzelmi, pszichoszomatikus és interperszonális problémáit,
melyek korábban zavarosak és érthetetlenek voltak
Az efféle karmikus élményekhez gyakran társul a
biológiai születés szimultán vagy váltakozó újraélése. Ez jellegzetes szerkezettel
rendelkezik; a különleges érzelmekkel és fizikai érzetekkel együtt járó
születési eseménysorok az előző élet eseményeivel kötődnek össze, melyek
azonos vagy hasonló elemeket tartalmaznak. Így a szülés első, a még zárt
méh összehúzódásaival jellemzett klinikai fázisának élményei börtönökben,
kínzókamrákban és koncentrációs táborokban zajló szenvedés képeivel kapcsolódnak
össze.
A köldökzsinór nyakra tekeredése az előző élet akasztásról,
fojtogatásról árulkodó képeihez kapcsolódik, a születés éles fájdalmai
a kardok, lándzsák tőrök okozta fájdalmakkal olvadnak egybe. A szülőcsatornán
átjutás szexuális izgalommal, fájdalommal, agresszióval és halálfélelemmel
vegyülő kínjai nemi erőszak és szadomazohisztikus események emlékeivel
együtt élhetők át.
Mivel a reinkarnáció gondolata idegen a mi kultúránktól,
az ilyen folyamatot átélők közül sokan ellenkezéssel fogadják az előző
élet emlékeit, bizarrnak és őrültségnek tartják azokat. Ilyen körülmények
között a legkülönbözőbb erős érzelmek, fizikai érzetek és személyes kapcsolatbeli
torzulások élhetők át a mögöttük rejlő karmikus mintával szembesülés és
minta felismerése nélkül. Műhelyfoglalkozásainkon sok emberrel találkoztunk.
akik a légzést, zenehallgatást és testgyakorlatokat tartalmazó foglalkozás
alkalmával újraéltek és feloldottak egy karmikus mintát, melynek elemei
több hónapos vagy éves gyötrődést okoztak számukra. Később ennek hosszantartó
kedvező hatásai voltak, s jelentős változásokat hozott mindennapi életükben.
Fontos felismernünk, hogy a reinkarnáció gondolata
az ősi és a nem-nyugati kultúrákban univerzális jelenség. Ez az alapköve
a nagy indiai spirituális rendszereknek - a hinduizmusnak, a buddhizmusnak,
a szikh vallásnak, és a dzsainizmusnak - valamint a tibeti vadzsrajananak
Nagyon széles azoknak a kultúráknak és csoportoknak a köre, akik hisznek
a korábbi életekben; ide tartoznak például az ősi egyiptomiak, az amerikai
indiánok, a párszik, a polinéz kultúrák és ilyen az ősi Görögország orfikus
kultusza. Nem közismert az a tény, hogy létezésének első négy százada idején
a kereszténységben is éltek hasonló elképzelések, míg Jusztiniánusz császár
uralkodásának idején egy konstantinápolyi zsinat Origenész atya tanításai
kapcsán be nem tiltotta azokat.
A reinkarnáció világszerte elterjedt hite mellett
egyéb indokok is szólnak amellett, hogy komolyan vegyük az előző életekkel
kapcsolatos élményeket. Az ilyen élmények nagyon meggyőzőek, részletesek,
és rendszeresen előfordulnak még nem hívő egyénekkel folytatott munka során
is. Sok esetben új információkat közvetítenek az adott országról, az akkori
öltözködésről, fegyverekről, társadalmi rendszerekről, szertartásokról,
sőt, konkrét történelmi eseményekről is. Sokszor egészen valószínűtlen,
hogy az egyén jelen életében a hagyományos csatornákon keresztül juthatott
volna ezen információkhoz.
A korábbi élet teljes átélése és kellő integrálása
drámai terápiás hatással jár. Az érzelmi, s pszichoszomatikus és interperszonális
gondok hatásosan enyhíthetők, esetleg el is tűnnek egy erőteljes karmikus
eseménysor után. Ebből kifolyólag a terapeutának saját hitétől, vagy az
ilyen eseménysorok történelmi valóságától függetlenül el kell fogadnia
a jelenséget és hasznosítania kell azt. Mindemellett vannak olyan megfigyelések,
melyek a reinkarnáció, mint olyan koncepcióját támasztják alá. Néhány ilyen
élmény - százból talán egy - elegendő konkrét információt nyújt egy eseményről
ahhoz hogy függetlenül vizsgálják Egészen meglepő esettanulmányok születtek
így, melyeket nehéz kimagyarázni a tradicionálisabb irányvonalak mentén.
E jelenség másik megjegyzésre méltó vonatkozása
a szinkron események gyakori előfordulása a korábbi élettel kapcsolatos
élményekkel kapcsolatban. Azokban az esetekben, ahol az alany jelenlegi
életében felismer valakit, akivel a reinkarnációs eseménysorban ellenfélként
találkozik, a karmikus minta feloldását drámai változások kísérhetik a
másik személy életében is. Ezek a változások értelmesen kapcsolódnak a
karmikus mintához, gyakran a folyamat átélését követően perceken belül
megtörténnek, és semmilyen módon nem magyarázhatók a nyugati tudomány hagyományos
ok-okozati összefüggéseivel. Az ilyen szinkronicitásokban érintett egyének
az alany karmikus élményének színhelyétől akár több száz vagy több ezer
kilométerre lehetnek.
Ian Stevenson amerikai kutató helyszíni munkái bizonyítékokkal
támasztják alá a karma és a reinkarnáció koncepcióját. Stevenson néhány
esetben igazolni tudta más-más országokban élő egyénektől származó információk
pontosságát, akik olyan spontán emlékeikről számoltak be, amelyekről úgy
vélték, előző életükből származnak (Stevenson, 1966). A fent említett megfigyelések
egyértelmű tapasztalati alapot jelentenek a reinkarnáció hitével kapcsolatban
és magyarázat adnak arra, miért annyira erős és univerzális ez a hit. Azonban
egyik sem tekinthető végleges bizonyosságnak az egyéni tudat életről életre
haladó folyamatosságáról. Bizonyára egyéb konceptuális keretek is elképzelhetők,
melyek a létező adatok kielégítő értelmezését nyújtják.
6. A megszállottság
Ez a transzperszonális krízis jelentkezhet az élmény-
pszichoterápiában, a tudatot tágító (pszichedelikus) szerekkel folytatott
kezelés hatására, vagy az egyén életében bekövetkező spontán fejleményként.
A pszichadelikus szerekkel vagy azok nélkül folytatott élmény-munka során
a folyamat természete hirtelen drámai módon megváltozhat. A kliens arca
grimaszba torzul, mintha ördögi maszkot öltene, a szemei vadul villognak,
a keze és a teste bizarr módon kicsavarodik, a hangja esetenként hátborzongatóvá
válik. Amikor engedik az állapot teljes kibontakozását, az “ülés” megdöbbentően
emlékeztethet a primitív kultúrák ördögűzésére vagy a keresztény egyház
középkori ördögűző szeánszaira.
Akár egy foglalkozás, akár a mindennapi élet körülményei
között jelentkezik a gonosz archetípusa, az egyén a vele együtt fellépő
erőt általában démoninak tartja és minden létező módon igyekszik elnyomni.
Ez a lappangó minta húzódhat meg olyan komoly pszichopatológiai állapotok,
mint az öngyilkos depresszió, a gyilkos agresszió, az antiszociális viselkedés
vagy az alkohol és a túlzott drogfogyasztás ellenállhatatlan szükségletei
mögött. Az efféle megnyilvánulások gyakran eltávolítják a rokonokat, a
barátokat, sőt a szakembereket is, akik elutasítják a kapcsolatfelvételt
a kérdéses személlyel, elhúzódnak tőle és gonosznak titulálják.
E probléma megoldásához olyan emberek támogatására
van szükség, akik nem rettennek meg a hátborzongató élményektől és akik
képesek arra, hogy segítsék az archetipikus minta teljes kibontakozását
és exteriorizációját. A feloldás sokszor fuldoklás, sugárban hányás, átmenetileg
irányíthatatlan őrjöngő mozgás után következik be. Megfelelő támogatás
mellett ezek az élmények rendkívül felszabadítóak és terápiás hatásúak
lehetnek. Az utóbbi időkben a többszörös személyiségek tanulmányozása újból
felélesztette szakemberek érdeklődését e jelenség iránt (Allison, 1980).
Ebben a kontextusban érdemes megemlíteni Ken Wilber
hogyan osztályozta a spirituális betegségformákat. Bár ez a tipológia leíró
jellegű és közvetlen klinikai megfigyeléseken alapul, Wilber megközelítése
nem más, mint az első könyvében, a Tudatosság spektrumában (Spzetrum of
Lonseiousness) (Wilber, 1977) kidolgozott logikai tudatfejlődési modell
továbbfejlesztése, amit később az Atman Project-ben (Wilber, 1980) módositott
és részletesebben kidolgozott. legújabb publikációjában (Wilber, 1984a,
1984b) a modellt a pszichopatológia területén alkalmazta. Megközelítésének
alapelképzelése az hogy a tudatosság minden egyes szintje bizonyos fajta
pszichopatológia forrása, mely jól elhatárolható és különbözik a többi
szinthez tartozó pszichopatológiától, s ezek mindegyike speciális kezelést
igényel.
Wilber rendszerében az akadémikus pszichológia által
felismert érzelmi zavarok - az akusztikus, a skizofrén és a depressziós
pszichózisok, a nárcisztikus személyiségzavarok, a borderline pszichózis
és a pszichoneurózis - a test és az elme teljes integrációját megelőző
tudatfejlődési szakasza - jellemző zavarok. A teljes integrálást Wilber
kentaurnak nevezi. Wilber emellett a pszichopatológia azon különböző formáit
is leírta, (melyek a tudat spektrumának finom és kauzális szintjeire jellemzőek,
s melyeket a pszichiátria fő árama nem képes megfelelően értelmezni. Ezek
tartoznának azokhoz a spirituális krízisekhez amelyeket ebben a cikkben
definiáltunk.
Bár Wilber osztályozása világos és logikailag meggyőző,
nem könnyű összeegyeztetni a klinikai megfigyelések realitásával - s ezzel
a ténnyel úgy tűnik, ő is tisztában van. A gyakorlatban nehéz megtalálni
az általa leírt és tárgyalt típusok tiszta példáit. Így az a tény, hogy
a nem hétköznapi tudatállapotok átmeneti epizódjaiban gyakran nagyon mély
és hiteles spirituális bölcsességek kerülnek felszínre neurotikus, bordeline,
sőt egy egyenesen pszichotikus személyiség-struktúrák közvetítésével, számára
szükségszerűen az “átmeneti skizofrén kitörések legtalányosabb aspektusa”
marad. Wilber spirituális válság kategóriái nyilvánvalóan módosításra és
felülvizsgálatra szorulnak annak érdekében, hogy jobban megfeleljenek a
tényleges megfigyeléseknek.
Az osztályozást célzó kezdeti kísérletként egy olyan
összetett területen, melyre nyugaton még nem fordítottak kellő figyelmet,
az itt leírt vázlat elnagyolt és felületes. Mégis reméljük, hogy ebben
a formájában is hasznára válik azoknak, akik transzperszonális válságon
mennek keresztül, valamint azoknak, akik segíteni szeretnének.
TERÁPIÁS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS TRANSZPERSZONÁLIS KRÍZISEK ESETÉN
Az első és legfontosabb feladat a transzperszonális
krízisbe került egyénekkel dolgozó facilitátor számára a jó bizalmi kapcsolat
kialakítása a klienssel. Ezután ezen az alapon lehet beszélni a folyamat
új felfogásáról és tiszteletet tanítani annak Gyógyító és átalakító természete
iránt. Ez a megközelítés homlokegyenest ellentétes a hagyományos pszichiátriai
stratégiával, mely patológiásnak titulál minden nem hétköznapi tudatállapotot
és megkülönböztetés nélkül elnyomó megközelítést alkalmaz. Az új stratégia
alapelve a folyamat támogatása és az együttműködés vele annak érdekében,
hogy pozitív lehetőségét kihasználják.
A transzperszonális krízisek pozitív kimenetele
érdekében alapvető fontosságú, hogy a kliens felismerje a szokatlan élmények
intrapszichikus természetét és hogy internalizáltnak tartsa meg azokat.
Először Carl Gustav Jung értette meg, hogy az archetípusos dinamika világa
és a mindennapi realitás világa két határozottan különböző dolog, s nem
szabad összekeverni azokat. A két világ és a két identitás összekeverése
az ami az egó felfúvódásához és pszichopatológiához vezet.
A kliens és a facilitátor közötti kapcsolat természetét
és minőségét sosem lehet eléggé hangsúlyozni. Nagyon fontos, hogy a kliens
érezze a folyamattal kapcsolatos negatív értékítéletek nélküli elfogadást
és támogatást. A vakvágányok vagy a stagnálás periódusaiban, vagy amikor
a folyamat túl rémisztő, a klienst sokszor a facilitátortól kölcsönzött
bizalom és remény élteti.
A szükséges segítség mértéke a folyamat természetétől,
mélységétől és intenzitásától függ. Egyeseket megrémítnek és tanácstalanná
tesznek a transzperszonális krízis élményei, de elboldogulnak a mindennapi
életben. Az ilyen esetekben elegendő lehet az új felfogás ismertetése,
az ide vonatkozó irodalom ajánlása, s az időnkénti elbeszélgetés a szokatlan
élmények integrálása érdekében.
Itt az általános stratégia olyan helyzetek teremtése
a mindennapi életben, melyekben teljesen szembe lehet nézni a felmerülő
dolgokkal. Ilyenek lehetnek például a különböző meditációk, zenével segített
önfeltáró gyakorlatok. Úgy tűnik, ezután a mindennapi élet fennmaradó részében
a kliensnek nem kell tartania a tudattalan elemek váratlan felbukkanásától.
Ezzel ellentétben, bizonyos technikákkal lassítani is lehet a folyamatot,
ha a körülmények teljes jelenlétet kívánnak meg a gyakorlati feladatok
érdekében. Lassító lehet a tartalmasabb étrend, a nagy mennyiségű cukrot
vagy mézet tartalmazó italok fogyasztása, az intenzív testedzés - például
a futás, a hegymászás, az úszás vagy a kertészkedés -, a stresszes vagy
túlingerlő helyzetek kerülése, minden spirituális gyakorlat abbahagyása
és ideiglenes eszközként rendkívüli esetekben, alkalmanként kisebb mennyiségű
nyugtató használata.
Ha a folyamat annyira intenzív, hogy a fenti lépések
megtétele ellenére is zavarja a mindennapi életet, akkor szükség lehet
a rendszeres találkozások kezdeményezésére, amikor a folyamatot majd a
humanisztikus és a transzperszonális pszichológia vagy a különböző spirituális
tradíciók által kifejlesztett változatos feltáró technikák segítségével
facilitátják. Ezek közül különösen hasznosnak tűnik a Gestalt terápia,
a pszichoszintézis. a jungi aktív imagináció, a mandalarajzolás, az egyes
neoreichiánus irányzatok, a fókuszált testgyakorlatok, a zene és a mozgásos
önkifejezés. A pszichedelikus szerekkel (általunk és mások által) végzett
úttörő munka azt sejteti, hogy a drogok alkalmazásával kiegészített pszichoterápia
nagyon fontos eszköz lehet a jövőben (Grof, 1980).
Egy drognélküli technikát is kifejlesztettünk (a
holotróp légzést), mely hiperventilláció, zene és hanghatások, valamint
mozgás együttese. Ezt a megközelítést nagyon hatékonynak találtuk a transzperszonális
válságba került egyének támogatásában. A holotróp terápia elvei rendkívül
egyszerűek. A klienst arra kérjük, hogy csukott szemekkel. hátrahajló testhelyzetben
helyezkedjen el, a figyelmét összpontosítsa a légzésére és a testérzeteire,
s kitartóan lélegezzen a szokásosnál gyorsabban
Az előzetes pszichológiai előkészítés során arra
bátorítjuk, hogy analizáló tevékenységét egy időre függessze fel és bármilyen
fellépő élményt teljes bizalommal és megítélés nélkül fogadjon el. Ebben
az összefüggésben azt javasoljuk, hogy a kliens tartózkodjék a lereagáló
technikáktól és semmilyen más módon se kísérelje meg megváltoztatni vagy
befolyásolni az élményt. Az általános hozzáállásnak a buddhista meditáció
bizonyos technikáihoz hasonlónak kell lennie, ami a jelentkező élmények
egyszerű megfigyeléséből, tudomásul vételéből és elengedéséből áll.
A hiperventilláció folyamán a fizikai és érzelmi
feszültségek keletkezése és feloldódása közben az egyénnek különböző erőteljes
élményei lehetnek. Fontos életrajzi eseményeket élhet át újból a csecsemőkorából,
a gyermekkorából vagy későbbi életéből, szembesülhet a biológiai születés
emlékének különböző aspektusaival, közelről találkozhat a halállal vagy
különböző típusú transzperszonális jelenségeket tapasztalhat.
A holotróp terápiát vizsgálva már a hiperventillációnak
is erőteljes hatása van, melyet tovább fokoz az evokatív zenék és hangok
alkalmazása, melyeket különböző kultúrák speciálisan a tudatállapot-változás
leváltására fejlesztettek ki. A technika hatását tovább fokozza a csoport
hatása, ahol a résztvevők a terapeuta felügyelete mellett párban tevékenykednek,
s egyszerre egyikük dolgozik, míg a másik segítőként ül mellette. A csoportdinamika
és a segítői szerep tapasztalata újabb lényeges dimenziót ad a folyamatnak.
A kliensben zajló folyamat mélységétől és aktivitásától függ, hogy képes-e
teljesen részt venni egy ilyen csoportos munkában. Ha a folyamat nagyon
drámai, akkor szigorúan egyéni megközelítés szükséges. Bizonyos esetekben
a kliens képes csoportos összejöveteleken részt venni, de előfordulhat,
hogy nem tudja a segítő szerepét játszani.
Ideális esetben a folyamatos intenzív légzés magában
megoldást hozhat az összes felszabaduló és a tudat szintjére kerülő dologra.
Ha az alanyban valamilyen feszültség vagy kellemetlen érzés marad a végén,
akkor ennek feloldására fókuszált testmunka hívható segítségül, melyet
először a pszichedelikus foglalkozások lezárására dolgoztunk ki. Ebben
a fázisban az alapstratégia fő része a befejezetlen Gestalt kiteljesítése
egy hagyományosabb lereagáló megközelítéssel, továbbá a blokkolt energia
útjának felszabadítása.
A legfőbb elv itt a folyamatban résztvevő egyén
bátorítása, hogy teljesen adja át magát felszabaduló érzelmeinek, érzeteinek
és fizikai energiájának, továbbá hogy az élmény bírálása vagy analizálása
nélkül találjon megfelelő módot annak kifejezésére hangok, grimaszok, testhelyzetek
és mozgások segítségével. A facilitátor dolga az energiaáramlás követése
és a teljes külső kifejezés bátorítása. Ez a munka addig folytatódik míg
az átélő a feloldódás és ellazulás állapotába nem kerül. A holotróp légzés
teljes folyamatát egy másik publikáció taglalja részletesen (Grof 1985).
A folyamat minden szakaszában rendkívül hasznos
lehet a művészi kifejezés, mint például a mandalarajzolás, a pszichodráma,
az önkifejező tánc és mozgás, valamint az írás.
A Dora Kalff (Kalff 1971) által kidolgozott jungi
homokozást nagyon értékes megközelítésnek találtuk a transzperszonális
krízisek esetén.
Sokkal bonyolultabb a helyzet, amikor a válság annyira
intenzív, hogy az egyén nem képes megfelelni a mindennapi követelményeknek
és mind önmagára, mind másokra nézve veszélyes. Gyakorlatilag nem létezik
a nap 24 órájában segítséget nyújtó intézmény, mely ne az orvosi modell
rutin megközelítését alkalmazná. Addig, amíg ki nem alakulnak az ilyen
intézmények, s azokat el nem ismerik a hatóságok és a biztosítótársaságok,
addig az ilyen kliensek kezelése elégtelen lesz, s az ad hoc improvizáció
és a szomorú kompromisszumok ötvözete marad.
További irodalom a spirituális válság fogalmához
E területen Carl Gustav Jung munkássága jelent klasszikus
és felbecsülhetetlen értékű ismeretanyagot. Összegyűjtött munkáiban mindenütt
találhatók ide vonatkozó részletek. Az általa alkotott fogalmak: többek
kőzött a kollektív tudattalan. az archetípusok dinamikája, az egó és a
Self, az individuációs folyamat, a szinkronicitás immár nélkülözetlenek
a pszichotikus folyamat modern magyarázatához. A jungiánus terápia elméletének
és gyakorlatának kiváló szinopszisát nyújtja June Singer könyve, a Boundaries
of the Soul (A lélek határai) (Singer, 1972).
A néhai olasz pszichiáter, a pszichoszintézis megalapozója,
Roberto Assagioli számos értékes gondolatot fogalmazott meg a spirituális
válság fogalmával kapcsolatban, s írt egy esszét, amelyben több súlyos
pszichológiai rendellenességet az én-kiteljesítés útjának viszontagságaként
magyaráz Fontossága miatt a ReVISION jelen száma újra közli Assaggioli
eredeti írását. Richard Bucke kozmikus tudattal kapcsolatos (Bucke), Margharita
Laski extázisról szóló (Laski, 1968) valamint William James különböző vallási
élményeket elemző klasszikus könyvei a transzperszonális válságok problémáira
közvetlenül alkalmazható gazdag információforrást jelentenek.
A transzperszonális pszichológiához továbbá a spiritualitás
új értelmezéséhez Abraham Maslow kutatásai és elméleti megfogalmazásai
kritikus fontosságúak . Minden kétséget kizáróan bemutatta, hogy a misztikus
élményeket - vagy az ő elnevezésével a csúcs-élményeket - nem szabad összekeverni
az elmebetegséggel. A csúcs-élmény sokszor jelentkezik egyébként jól adaptálódott
egyéneknél, s ha integrálása megtörténik, akkor az önmegvalósítás és az
én-kiteljesítés elősegítője lehet (Maslow, 1962, 1964).
A pszichózis alternatív megközelítésének területén
az antipszichiátria atyja, R. D. Laing úttörő és vitatott könyveit kell
ajánlanunk; alapműként (Laing, 1965, 1967). Anton Boisen (Boisen, 1962),
Kazimierz Dabrowski (Dabrowski, 1966), valamint Wilson van Dusen ( 1972,
1974) művei nagyon értékesek lehetnek azok számára, akik mélyebben érdeklődnek
az új elméletek iránt.
A pszichedelikus szerekkel és drogok nélkül kiváltott
nem-hétköznapi tudatállapotok klinikai kutatása többféleképp befolyásolja
a pszichotikus állapotok alternatív magyarázatát (Grof 1976, 1980, I980).
A pszichiátria és a pszichológia területén túllépve, Joseph Campbell mitológiai
formákról szóló tanulmánya rendkívüli jelentőségű a spirituális válság
új megközelítésében, különösen a hős útjának (Campbell, 1972), valamint
a mitológiai archetípusok mindennapi életre gyakorolt alakító hatásának
leírása (Campbell,1972) jelentős, melyek közvetlenül alkalmazhatók a transzformációs
folyamat során átélt krízisek esetén.
Perry könyvei bőséges információ forrást jelentenek
a transzperszonális krízisek archetípusos dinamikájával, valamint az általa
kifejlesztett terápiás megközelítéssel kapcsolatban. Utóbbit magánpraxisában
és a San Francisco-ban található Diabasis Center-ben dolgozta ki (Perry,
1953, 1966, 1974, 1976). Julian Silverman pszichotikus páciensekkel folytatott
laboratóriumi alapkísérleteket, s a páciensek észlelési módján keresztül
fontos meglátásokra jutott a pszichotikus folyamattal kapcsolatban (Silverman,
1970, 1971). John Perry és Julian Silverman munkája indította el a skizofrénia
gyógyszermentes kezelési lehetőségeit kutató széleskörű klinikai vizsgálatokat.
(Ezeket San Jose-ban, az Agnew Közkórházban Maurice Rappaporttal közösen
végezték Crappaport, Pemy, & Silverman, 1978).
A spiritualitás és a pszichózis problémájának területén
Ken Wilber munkája jelenti a legújabb lépést. Világosan megfogalmazott
és átfogó jellegű könyveinek sorozata tárgyalja a spektrum pszichológia
alapelveit (Wilber, 1977) és egyéni, valamint közösségi szinten is felvázolta
a transzperszonális fejlődés szakaszait (Wilber, 1980, 1981). Ami fejtegetésünk
szempontjából nagy jelentőséggel bír Wilber megkülönböztetése az egó előtti
(pre-egoic) és az egón túli (trans-egoic) fázisokról. Különösen érdekesek
a legújabb cikkei, valamint a spektrum tudatot az előbb említett pszichopatológiai
spektrumra alkalmazó, következő könyve (Wilber, 1984a, 1984b).
Az olyan spirituális válság esetére, ahol a halál
és az újjászületés folyamata a leghangsúlyosabb, megnyilvánulásai pedig
feltűnően hasonlítanak a sámánutazás belső élményeire, a legjobb információforrást
Mircea Eliade Shamanism: Archaic Techniqnes of Extasy /Sámánizmus: az extázis
archaikus technikái (Eliade, 1964), Michael Harnel The Way of the Shaman
/A sámán útja (Harner, 1980), Julian Silverman “Shamans and Acute Schizophrenia”
című cikke, valamint Joseph Campbell The Day of the Animal Powers (Az állaterők
úja) (Campbell, 1984) című könyve jelentik. Feltételezett költői szabadsága
ellenére Carlos Castaneda könyvei a sámánizmusról szóló információk “kincsesbányái”
(Castaneda, 1968, 1971, 1973, 1974, 1978, 1981).
Ahol a pszichikus jelenségek szignifikáns összetevői
között olyan nem-hétköznapi tudatállapotok, mint a testen kívüli élmények,
a médiumi állapotok, az előre megérzés, a telepátia vagy a távollátás szerepelnek,
Charles Tart (Tart, 1975, 1977), Stanley Krippner (Krippner,.1977, 1980),
Robert Monroe (Monroe, 1971), Russel Targ, Harold Puthoff és Keith Harary
(Targ & Puthoff, 1977; Targ & Harary, 1984) könyveit javasoljuk.
Ha szokatlan szinkronicitásokról van szó, a legjobb irodalom C. G. Jung
erről a jelenségről szóló eredeti írása (Jung, 1980).
A transzperszonális válságnak az a formáját, melyet
a kígyó energia vagy másképp a kundalini ébredése jellemez, részletesen
az ősi indiai tantrikus irodalom írja le. A legjobb modern forrásművek
Sir John Wodroffe (Woodroffe, 1964), Lee Sannella (Sannella, 1978), Swami
Muktananda (Muktananda, 1974, 1979), Gopi Krisna (Krisna, 1970), John White
(1979) valamint Ajit Mookerjee (1982) könyvei. Thomas Szász könyvei, legfőképpen
híres műve, Az elmebetegség mítosza (The Myth of Menta lllness), (Szász
1961), mely bár nem közvetlenül kapcsolódik a spirituális válság problémájához,
rendkívüli hasznos munka a pszichiátriában alkalmazott az alternatív megközelítések
egyik nagy akadályát jelentő orvosi modell éles kritikája miatt.
Dr.Stanislav Grof pszichiáter három évtizede végez
kutatásokat a pszichedelikus szerek és a különböző drog-nélküli technikák
segítségével kiváltott nem-hétköznapi tudatállapotok területén. Csehszlovákiában
született ott végezte iskoláit is. A cikk megjelenése idején a kaliforniai
Big Sur-ben található Esalen Intézet rezidense és igazgatótanácsának tagja.
A transzperszonális pszichológia egyik megalapozója és fő teoretikusa,
valamint a Nemzetközi Transzperszonális Társaság (International Transpersonal
Association , ITA) volt elnöke. Publikációi között hetvennél több cikke
jelent meg szakmai folyóiratokban. Könyvei a következők: Realms of the
Human Unconscious (Az emberi tudattalan birodalmai), The Human Encounter
with Death (Az ember találkozása a halállal), LSD Psychotherapy (LSD pszichoterápia),
Beyond the Brain (Az agyon túl), valamint a Christina Grof-fal közösen
írt Beyond Death (A halálon túI).
Chriristina Grof hatha jóga oktató és nyolc évig
a sziddha jóga vonal vezetőjének, a néhai Swami Muktananda Paramahamsának
tanítványa volt. Férjével közösen dolgozták ki a pszichoterápia és az önismeret
egyik új technikáját; a holotróp terápiát mely irányított légzés, evokatív
zene és fókuszált testmunka kombinációjából áll. Speciális érdeklődési
területe a miszticizmus és a pszichózis közötti kapcsolat, valamint az
evolúciós vagy transzperszonáIis krízisek kezelése. A kaliforniai Big Sur-ben
létrejött Spiritual Emergency Network (SEN) Spirituális Szükségállapoti
Hálózat- egyik megalapítója, és a Beyond Death (A halálon túl) című könyv
társszerzője. A cikk megírását megelőző évtizedben férjével tartott eIőadásokat
és műhelyfoglalkozásokat Észak, és Dél Amerikában, Európában, Ausztráliában
és Ázsiában.
Az irodalomjegyzéket lásd az Integratív Hírmondó következő számában.
|