Integratív  Association
Pszichoterápiás INTEGRATÍV HÍRMONDÓ for Integrative
Egyesület Psychotherapy

 
Beköszöntő integratív gondolatok
Összeállította: Dr Mórotz Kenéz
 Az Integratív Pszichoterápiás Egyesületet némileg a kényszer hozta létre. Ilyen vagy olyan okból mind Daubner Béla, mind jómagam úgy éreztük, hogy a korábbi szakmai keretekben nem tudjuk megvalósítani terveinket. Mindketten már régóta foglalkoztunk olyan pszichoterápiás iskola alapításával, amely végre szakítana a korábbi módszerspecifikus dogmákkal, s arra tanítana, hogy az adott pszichoterápiás probléma megoldására a legszélesebb körben keressünk technikai-módszertani lehetőséget, függetlenül attól, hogy ezekhez milyen kötelezőnek vélt elméleti elkötelezettségek tartoznak. Rövidesen kitűnt, hogy az ennek jegyében fogant oktató-program csak úgy valósítható meg, ha ahhoz valamely szakmai testület ad színvonalbeli és szervezeti garanciát. A gomb tehát ez esetben valóban előbb volt meg, mint a kabát, ám hitünk szerint díszes gomb(ok)ról van szó, amelyek igazán jól csak illően nemes anyagból készül kabáton mutatnak.
    Az események az elhatározás után gyorsan haladtak. Némi vita és brain-storming után - elvetve a "Multimodális Pszichoterápiás Egyesület", a "Hipnobehaviorális Egyesület" megjelöléseket - az "integratív" jelzőnél maradtunk. Úgy véltük, ez fejezi ki leginkább törekvéseinket, s ez az a szemléletmód, amely talán a leginkább hiányzik a hazai pszichoterápiás kínálatból. Saját oktatói gyakorlatunkban már korábban is elsősorban arra törekedtünk, hogy sokoldalú és érett pszichoterapeutákat képezzünk, akik a terápiás változók sokaságával tudnak bánni, s ezeket képesek megfelelően szintetizálni. Ez az igény fogalmazódott meg egyre sürgetőbben tanítványaink részéről is.
    Az alakuló ülés hírét elsősorban egykori tanítványaink körében terjesztettük, s tagadni sem lehet, hogy bármely messzire jutottunk is az önismereti folyamatokban, s kerültünk közömbösítő távolságra a személyes sikeréhség és talmi hiúság szirénhangú csapdáitól - sikenek éreztük, s jól esett hiúságunknak, hogy oly sokan eljöttek erre az alkalomra. Még leírni is jó, hogy tibb, mint 100 alapító tagot regisztráltunk!  Ez mindennél jobban jelzi az integratív szellem iránti fogékonyságot, és várakozást, s jólesően visszaigazolja korábbi munkásságunk szakmai hitelét is. Az alakuló ülés hírére számos levelet is kaptunk, amelyben jónevű kollégák biztosították támogatásukat, s jelezték, hogy maguk is az integratív gondolat jegyében tevékenykednek.
    Ami az integratív pszichoterápiás szemléletmódot illeti, nem kétséges, hogy az egyik legmeghatározóbb jelenkori szakmai mozgalomról van szó; John C. Norcross az integrációs térhódítását egyenesen drámainak nevezte (Norcross és Grencavage, 1969.). Érdemes néhány olyan tényt sorra venni,amely az integratív szemlélet befolyásának növekedését jelzi:
    1. 1950-ben az amerikai pszichoterapeuták elenyésző hányada vallotta magát eklektikus orientációjúnak, míg ennek aránya 1980-ban már 64% volt (Patterson, 1980.).
    2. Számos olyan pszichoterápiás szervezet született, amelynek legfőbb célkitűzése az egyes szemléletmódok konvergenciájának és integrációjának elősegítéseként fogalmazódott meg. Ezek közül is a két legismertebb: Society for the Exploration of Psychotherapy Integration (SEPI), és az International Academy of Eclectic Psychotherapists (IAEP). Immár második évtizedébe lépett a mozgalom reprezentatív tudományos folyóirata, a  Journal of Integrative and Eclectic Psychotherapy (korábban mint International Journal of Eclectic Psychotherapy jelent meg).
    3. A NIMH (National Institute of Mental Health) szponzorálásával 1988-ban speciális workshop-pt tartottak, amelynek témája az integratív pszichoterápiás szemlélet volt; mintegy e diszkusszió summázataként megállapították, hogy a különböző pszichoterápiás iskolák legjobb elemeinek integrációját célzó törekvésektől a pszichoterápia hatékonyságának növekedését várhatjuk. Kifejeződött az a reménység is, hogy az integratív szellemben fogant kutatások hozzájárulnak a pszichoterápiás folyamat általános elméletének megszületéséhez (Wolfe és Goldfried, 1988.).
    4. Az integratív szemlélet terjedését jelzik azok a szakmai közvéleményt jelentősen befolyásoló munkák, amelyek a különböző pszichoterápiás irányzatok szintézisére törekednek, illetve az ebből eredeztethető eklektikus gyakorlat alapjait tárgyalják (Lazarus, 1976., 1981., 1985., Frances et al, 1984., Wachtel, 1977., Norcross, 1987., stb.)
    Az integratív szemlélet és az eklektikus gyakorlat nem azonosítható a különféle pszichoterápiás iskolák módszereinek válogatás nélküli felsorakoztatásával. Ez utóbbi szinkretizmus néven ismert, és joggal nevezik "smorgasbord"-koncepciónak (emlékeztetőül: a "smorgasbord" a svédek híres szendvicse, amelynek hihetetlen változatosságú képviselőin minden megfér egymás mellett.)
    A pszichoterápiák szintézisére törekvő mozgalomnak három fő vonása emelhető ki:
a) a technikai eklekticizmus igénye (szemben a szinkretizmussal),
b) az elméleti integráció,
c) a közös hatótényezők keresése.
    A pszichoterápiában már meglehetősen korán megjelentek a különböző pszichoterápiás irányzatok szintézisére tett kísérletek. Az egyik legelső még a 30-as évekből származik (French, 1933.), és konkrétan a pszichoanalitikus és a pavlovi nézetrendszer közös nevezőre hozására törekszik (jócskán megelőzve ezzel Dollard és Miller híresebbé vált integrációs kísérleteit). A 60-as évek pszichoterápiás gyakorlatát már egyre inkább a különböző pszichoterápiás technikák esetre centrált kombinációja jellemezte. E fejlődési vonal egyik fontos állomásának tekinthető Lazarus 1967-es tanulmánya, s főképpen annak címe: "In Support of Technical Eclecticism" (Psychological Reports, 21.). A 60-as évektől már mind gyakrabban jelentek meg olyan nézetek, amelyek tagadják, hogy a pszichoterápiás eljárások bármely elméletből egyenesen levezethetők lennének (Thorne, 1967.). Magát a pszichoterápiát ennek hiányában úgy lehet definiálni, mint a pszichológiai tudomány gyakorlati alkalmazását, amelynek során a speciális esetek szükségleteinek megfelelően keresünk ill. teremtünk közelítésmódot, közeget, beavatkozási pontokat, és az ehhez szükséges technikai eljárásokat.
    A technikai eklekticizmus jelenkori állásából levezethető klinikai, kutatási és oktatási trendeket illetően Lazarus és munkatársai 10 irányt fogalmaznak meg (Lazarus et al, 1992.), amelyek közül néhány megérdemli, hogy külön is megemlítsük.
  1. A technikai eklekticizmus fogja reprezentálni a XX. század korszellemét.
  2. Egyre terjednek az egyes klinkai kórképek kezelésére speciálisan összeállított programcsomagok, amelyekben sokféle módszer kombinált alkalmazása történik.
  3. A pszichológiai kezelések a diagnózison túlmenően mindinkább a kliens-változókhoz fognak igazodni.
  4. A technikai eklekticizmus jelentése bővülni fog: nem pusztán speciális klinikai eljárások kombinációját, hanem a terapeuta beállítottságának eklekticizmusát is jelölni fogja. E tekintetben Beutler u.n. "Szisztematikus eklekticizmus"-ról beszél (Beutler és Clarkin, 1991.), ami annyit tesz, hogy a terapeuta a cél érdekében különféle interperszonális dimenziók adta lehetőségeket használ változó mértékben, a kliens igényei szerint. A terapeuta által favorizált interperszonális dimenziót a következő tényezők alterálhatják: a) annak mértéke, hogy a terapeuta mennyire forszírozza a konfrontációt, vagyis mennyire exponálja a beteg számára a rettegett tárgyat, képet, vagy gondolatot; b) annak mértéke, hogy a terapeuta mennyire törekszik a beteg külső-belső tapasztalásainak, valamint viselkedésének módosítására; c) milyen arányban oszlik meg a figyelem a terápiás ülésen belüli, s az azon kívüli aktivitásra vonatkozóan; d) mennyire direkten irányítja a terapeuta az egyes terápiás "tételek" sorravételét.
  5. Kialakulnak az explicit módon eklektikus kiképző programok.
  6. A technikai eklekticizmus jelentős lökést ad a pszichoterápia integrációját célzó kezdeményezések nemzetközi szintű integrációjának.
Az integratív pszichoterápiás szemlélet nem jelenti azt, hogy le kellene - vagy le lehetne - mondani a betegség megértéséről, s mellőzhetnénk a kialakulási, fenntartó, és patoplasztikus tényezők számbavételét, illetve az ezekre vonatkozó hipotáziseket. A napi gyakorlatban az integratív megközelítés azt jelenti, hogy minden egyes esetben külön mérlegejük az egyes betegségalakító tényezők arányát, meghatározzuk a változás szükséges és lehetséges irányát, megkeressük a beavatkozási pontokat, s ezekhez próbálunk minél szelektívebb terápia-változókat rendelni. Elgondolásunk szerint az integratív pszichoterápiás tevékenység ott kezdődik, amikor a tüneti viselkedést, vagy az azt létrehozó, alakító feltételeket kezelhető formába tudjuk önteni. Számítógépes analógiával ez azt jelenti, hogy eszközt kell találnunk, amelynek segítségével a nem változtatható ROM-típusú adatok RAM típusúvá transzformálhatók, vagyis hozzáférhető válnak tetszőleges felhasználói programok számára. Ilyen eszközként kínálkozik az NLP által kifejlesztett sokféle megjelenítési és reframing-technika is, amelynek hatékonyságát viszont jelentősen befolyásolhatják a tudatállapot módosítását célzó beavatkozások. Úgy tűnik, hogy kialakulóban van a pszichoterápiás kommunikáció egy minden eddiginél hatékonyabb rendszere, amely mindenfajta pszichoterápiás modalitásban egyaránt érvényesíthető.
    Az Integratív Hírmondó szándékunk szerint teret szeretne nyitni mindazon megközelítéseknek, amelyek az integrítv szemlélet számára hasznosíthatók. A jelen szám is ezt a tematikai sokszínűséget hivatott tükrözni. A további számokban esetelemzésekkel, és remélhetőleg minél több olvasói hozzászólással is segíteni szeretnénk a közös integratív nyelv megtalálását.

 
 
Dr Mórotz Kenéz: Az integratív pszichoterápiáról
(Az előadás elhangzott az IPE alakuló közgyűlésén, 1993. december 3-án)
 Mit is jelent az integratív pszichoterápia? Nem csupán annyit, hogy a terapeuta különböző módszereket egymás után, párhuzamosan, azok kombinációit, ötvözetét használja úgy, hogy az szerves egészként hasson, s ne izolált beavatkozási események sorozataként. Az integratív pszichoterápa segíteni szándékozik az egyén pszichikus integrációjának folyamatait. (Ez lehet akár dezintegráció, akár reintegráció is.)
    Az ember, miközben él, cselekszik, ítél, stb., különböző programokat használ. Vannak szinte beégetett programjaink, amelyek a viselkedésünk szempontjából tulajdonképpen kényszerpályát jelentenek. S most képzeljük el, hogy valamiképpen sikerül ezeket a ROM-ból (Read Only Memory: csak olvasható, "beégetett" memória, a tartalma nem változtatható) átteni a RAM-ba (Random Access Memory: közvetlen elérésű memória, írható-olvasható). Az ember, amikor érzékszervi anyaggal bombázzák, valójában jól teszi, ha ellenáll a beégetésnek - ha ez történik, ha tehát nem tudja saját kezében hasznosítható programját használni a tárolásra, akkor az adott esemény megjelenésekor a szóban forgó érzékelési, emlékezeti, mozgásos-viselkedéses, stb. lehetőség kötelező érvényűként fogalmazódik meg. A kényszerítettség állapota ez, amikor a szexuális képek szükségszerűen erekcióhoz vezetnek, a viselkedés pedig egy innen származó jelszóvel végigfuttatódik, méghozzá olyan pályán, amelyre nincs sehol fel- vagy levezető út.
Kunsági Andrea főoldal IPE főoldal Integratív Hírmondó Hipnózis főoldal